2013. július 14., vasárnap

Zempléni felfedezés 2

Itt az ígért kép , átugrottam a rokonhoz és sebtiben le is fotóztam az obszidiánt.
ahogy mondtam egy kisebb ágyúgolyó nagyságú obszidián, a mi kis Fűzéri várunknál. Lehet, hogy ezzel lőtték a várat? :)
és a belseje.
A történetet már korábban leírtam, hogy volt szerencséje a rokonnak  megtalálni a tetszetős darabot hajdanán.
Azért nézzünk utána mit is ír a Geológia szaktára a környéken fellelhető obszidiánokról.

http://www.ace.hu/am/2004_1/AM-2004-TBK.pdf

Ami meglepő volt számomra, hogy az az uralkodó tézis vette fel a fejét, hogy Szlovákiából hozta be az ősember és csakis az ő használati eszközeként használt pengéket, kisebb gubicsokat lehet errefelé találni. Ez azért érdekes, mert a környékbeliek számos (tehát nem csak egy) nagyobb fekete, törésénél átlátszó, fekete kőről beszéltek. Ez a régi bolgár kertben, a füzéri lelőhely közelében és a majorság melletti szántóról való kövekre értendő. A szántó azért hiteles mert ott épp az egyik traktorossal beszéltem, aki néha lehajol érdekes kövekért, ami mondjuk meg őszintén, ami az errefelé élő emberekre nem igen jellemző, és ő is a titokzatos öklömnyi fekete kövekről beszélt.

Más, mivel az obszidiánt elég vékony mezsgye választja el a vulkáni üvegtől, ezért a Nyíri mellett általam találtakat inkább vulkáni üvegnek mondanám. Nem olyan sötét, nem egyértelmű a törése, még egy kőzeten se mint az a Füzérin. Továbbá gázbuborék is van a nagyobbakban, ami mondjuk nem lenne kizáró ok.
A fenti linkben található írás taglalja az obszidiánok instabil szerkezetét, ami késői stádiumban mállási tünetekhez vezethet.
a buborékok jól láthatók , ez a 2-es homokbányából való


Na ilyen hely a 2 számú Nyíri homokbánya, ami valószínű a TSZ-é volt régen. Ott kemény, fehér , homokszerű kőzetben találhatóak a vulkáni üvegek. De azért is érdekes, mert akár fél méteren belül is változó a törése az ugyan olyan színű köveknek.

Így sorakoznak egymás mellett, de teljesen változó melyik porlik, és melyik szép szegélyű, átlátszó.




Felirat hozzáadása



ez pl, szépen kagylósan törött, enyhén átlátszó

ez meg szétmállik.


a végére a maradék kép.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése