2016. október 20., csütörtök

Nemesopálok tárolása



Nekem mint szakácsnak ,és egyben hobby ásvány keresgélőnek, rögtön felcsillant a szemem amikor megláttam a Kotányi vanília rúdjának csomagolását. Mint a rajzfilmekben, nálam is megjelent az égő vilanykörte , ez tutira jó lesz a nemesopáloknak. Rögtön be is rendeltem egy féléves adagot.

Azt tudni kell, hogy a nemesopálokat jó, ha vízben tartjuk. A legutolsó MOM börzén Bódi Józsinál láttam Ausztrál nemesopálokat kis tégelyben, vízben tárolva. 

A Veresvágási és Monóki opálok mellett immáron Ausztrál opál is gyönyörködtet itthon.
Ja, természetesen csak a kisebbek férnek bele, a nagyobbakra majd valamit kitalálok.













Van még bőven ebből a kémcsőszerű cuccból, ha valakit érdekel szívesen adok belőle.

2016. október 19., szerda

Hegyikristályok vitrinbe rendezése kulturált módon



Sokáig fejtörést okozott, hogy a kvarcokat mi módon tudnám esztétikusan és helykímélően elhelyezni.
Szarka Károly gyűjteményéből láttam, hogy ő miképp teszi a vitrinébe a kvarcokat.
Megtetszett , így megosztom veletek.






Bauhausban vásároltam valamilyen szegőlécet. Lemértem a vitrin belső hosszát és szépen levágtam. A legkisebb srácom gyurmáját elkobozva kész is volt a megoldás. Taa tamm.



Kikerült a MEGTELT tábla






Elérkezett az idő, amikor már én is beláttam, azt amit a nejem is már jó ideje dörgöl az orrom alá, hogy ennyi kavics már tényleg sok egy lakásban. Idáig próbáltam kulturált keretek között tartani az ásványaim deponálását, de ez már nem igazán sikerült az újabbnál újabb szerencsés leletek felhalmozódásánál. 

Mi a megoldás?, Egy részét amúgy is sokszor szoktam ajándékozni, de a szívemhez közelebbi darabokról megszületett az elhatározás: el kell őket adni, hogy újabb túrákat szervezhessek belőle.

Azt tudtam, hogy Magyarországon ezt nem éri meg piacra dobni, hisz ez egy nagyon kicsi, és mondjuk meg őszintén, az itthoni kereslet elég forráshiányos.

Tehát, maradt a jó öreg E-Bay. Igen ám, de itt nem igazán lehet ripsz-ropsz eladni valamit, tök mindegy, hogy te a világ legjobb cuccát szeretnéd eladni. Nem, ide kell egy folyamat, aminek a végén el tudsz adni valamit. No én kezdtem csodás Veresvágási nemesopálokkal, amik viszonylag jó kezdő áron voltak kitéve. Semmi.....

Láttam, hogy nézegetik, feltettem a Facére is, de SEEMMIII.
Ezt vagy hatszor megpróbáltam, Nyíri ametisztekkel is karöltve, de egyszerűen a fő sodorba , ahol az emberek ásványokat vesznek, nem sikerült bekerülnöm.

Míg eljött az áttörés. Kitaláltam, hogy ez az E-bay arról szól, hogy megbízhatónak ítéljenek meg. Természetesen a hirdetésem mögött nem látja senki a frissen fél kopaszra lenyírt, majdhogynem eminens diákra emlékeztető fizimiskámat , tehát belinkeltem a Blogom linkjét. Hadd nézzen körül az a rengeteg emberke, aki nem hiszi el, hogy egy becsületes ásványos szeretné tehermentesíteni a panellakás amúgy se bizalomgerjesztő lapjait.

És, lássatok csodát, meg van az első licitáló :)

Na akkor ha egy üzlet beindul, hajrá!
Ide teszem a linket, hátha valakinek kedve támad licitálni, szép dolgok vannak, jó áron.