2019. július 24., szerda

Habachtáli smaragdozás, haladó verzióban

Empfehlung für Ignaz Ratay, gute Besserung wünsche!
Danke






Akkor kezdjük az elején.

2011ben a legnagyobb fiammal voltunk Ötzthalban gránátozni, akkor nem sikerült összehozni a bakancslistás smaragdozást, de most végre sikerült.

Ignácékkal már sokszor voltunk Erdélyben, Magyarországon és a Felvidéken, de őnáluk még nem voltunk soha gyűjteni. Így jött az ötlet Ignáctól, hogy a családdal menjünk el Habachtalba smaragdozni. Mivel drága párom határidős munkája miatt, Danesz a Bp. bajnokság miatt , nem tudtak már több időt ellógni a kötelességek elől, maradt Zsozsó aki ezen a nyáron világutazó lett.

Úgy beszéltük meg, hogy a reggeli első buszon ott kell lennünk. Az út elég hosszú egyben , így előző nap délután Ignácékhoz mentünk,
Útban  Ignáchoz (Purgstall) felé, Bécs mellett Liechtenstein vára




 ott éjszakázni, hogy másnap hajnalban megtegyük az út hátralévő részét.
Az Erlauf melletti Purgstall a Föhrenhain a I. világháború alatt1915-18 között katonai fogolytábor volt. A mostani mézekalács házakban a tiszteket szállásolták el.






Hajnali fél négykor indultunk tovább, 8:45 re értünk aHabachtali parkolóba.
Az autót ott kell hagyni , nem történik vele semmi.
Habár, 2018 ban volt egy eset, ahol 2 Svájci srác találtak egy nagyon jó részt , ahol a csillámpalás kőzet telis tele volt smaragdokkal, piritekkel.
https://www.facebook.com/manu.steime/videos/1047428308746800/

Az volt a bökkenő, hogy az egyik nem úgy gondolta, hogy a zsákmányt  el kellene felezni, hanem az éj leple alatt, a parkolóból megfújta a köveket.

Az Alpenrosba bepakoltunk, de a szobákat csak később hagyják el , így raktárban hagytuk a cuccunkat és mentünk a hegyre.




Ezt a képet már másnap készítettük a szemben lévő vízeséstől, itt már szép napsütéses idő volt.
Köszönet az infókért Hinek Csabának, Punginak és Opinak.



Az első napi cél a 2200 méteren lévő smaragdbánya volt. Ha tudom milyen nehéz lesz az út biztos lifttel megyek :) mivel lift természetesen nem létezik, így maradt a 4,5 órás hegymenet.

Ignác lebeszélte Andreas Steinerrel (ők bérlik a bányát a Német tulajdonostól) hogy "jöttünket Kelet felől pirkadatkor várjátok" szürke Gandalftól szabadon.
Az első cél a 2002 ben egy nagy vihar alkalmával leszakadt Sedl felkeresése volt, ami természetesen akkor biztos óriási leletekkel bírt, de mostanra igen le van már keresve, de azért amikor ott voltunk akkor is találtak mások szép darabokat.
Itt egy hibát követtünk el, mert vissza kellett volna mennünk az ösvényre.

Itt már elég sok aktinolitos darabot lehet találni, ilyen van a Zsozsó kezében

Kutakodás a Sedlnél, arról a kis rácsról majd később

Innen a leszakadt óriás törmeléken keresztül lehet felfele menni, ami már tényleg nem gyerek játék, és nem is ajánlom mindenkinek. Kisgyermekes (kisebb mint Zsozsó 12év) családoknak ez a maximum, ennél feljebb csak gyakorlott és jó erőben lévőknek ajánlom. De ez se biztosíték, mint a 2 fiatal Német túrista akiket helikopterrel szedtek le egy sziklán való éjszakázás után.


Ennek a kőzuhatagnak a közepén sok pirites darab is van.
A mellékelt Svájci videón is keverve volt a pirit és a smaragd.
Innen a Gleccserig kell menni és ott óvatosan ,botot előre leszúrva keresztbe átmenni a nagy meredek sziklához.
A sziklát megkerülve kellene az ösvényt megtalálni és ha nem zavar minket, hogy alattunk 5 emeletnyi szakadék van, akkor már majdnem ott is vagyunk. De mi nem találtuk. :(


igen arra kellett felmászni





nem csalóka a dőlésszög
A tájékozódást persze nagyon megnehezítette az, hogy a "felhőkben" jártunk , néhol láttuk a célt, néha eltünt. Itt már az edzett lább is begörcsöl, ásítasz az oxigénhiánytól,de lehet a 3:30-as keléstől, szóval nem egyszerű. De várnak minket.


Szegény Zsozsó tűrte sorsát, hogy milyen lököttekkel jött kavicsozni, tényleg egész odáig, amíg én megcsúszva a vizes fűvön száguldoztam a szakadék felé, Ignác sejhaján ugyanezt tette, akkor megkérdezte,  nem akarunk esetleg visszafordulni?
Ez már 4órás hegymenet után volt, így mély tiszteletem az övé.
....várnak minket....
Én meg még mindíg nem tudtam végül is mennyi van tényleg hátra.
Egy vékony vizes platon átkelve , már megláttuk a bányát és Andreasékat.



Ami a bányából kijön, azt szortírozzák, ha kell összetörik, vizes padon átszűrik, a többi megy a patakba. Itt érdemes nézelődni, nem mindent lát ez a szakavatott, több generáción át smaragdokat gyűjtő szem se.




Egy kis lakókocsi van fennt amiben pihennek néha, vagy mint most is, egy kis snapszos teával leülnek beszélgetni a vendégekkel. Nekem a hátizsákomban egy jó hazai Édesapámféle pálinka volt , ezt hoztam ajándékba.
Szerintem az Ignácnak is volt köze hozzá szépen, de 2 gyönyörűen smaragdokkal telespékelt követ kaptunk Zsozsóval.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy odamész 1 üveg kerítésszaggató Bajomi rettenetessel és kapsz is bármit érte. Ignác nagyon jó ismerősei, ezért jöhetett szerintem ez így  össze.
Andreasék nagyon szimpatikusak, a sok munka mellett is jutott a vendégek részére pár jó szó, kis beszélgetés.





Ezek után a keresgélés még nagyobb elánnal ment, de itt már majdnem kifutottunk az időből.
Itt is majdhogynem 5-10kg-os tömbökben álltak az aktinolitok. Én nem voltam már hajlandó ilyen súlyt még lefele cipelni, így beértem egy kisebb törettel is.





kb.1 órát voltunk fennt , muszály volt elindulni lefelé.
A 2200m éter magasan lévő bányához az út 4,5óra volt. Lefele már csak egy gleccseren szánkóztunk le útközben ,  az ösvényen 3óra volt az út, pont besötétedett.


itt már tudtuk merre megy az ösvény




Másnap képtelen voltam bármire is, csak kimentünk a patakhoz és ott próbáltuk meg a szerencsénket.



Az Alpenrose mögött, lehet kölcsönözni (vidd el, de hozd is vissza alapon) szitát, kis spakli kell még és egy vödör a patakban való mazsolázáshoz, no meg jó szerencse.


Ezt a smaragdozást tényleg úgy kell elképzelni, mint a Csehországi moldavitozást, az egész család , apraja nagyja kint van  és bőszen keresi a zöld csodákat. Itt is családok keresgélik eggyütt a patakban lévő drágaköveket.

Elnéztünk az Alpenrose val szembeni vízesésekhez is, elméletileg kvarcok, füstkvarcokat lehetett volna ott találni, de mi csak töreteket találtunk.





Alpenrose-val szemben a kép baloldalán látható ösvény

Az Alpenroseval szemben, van egy kis fahíd , az az ösvény felvezet egészen a vízesések fölé.
Ezt érdemes megnézni, a vízeséseken túl a magas sziklákfelé lehet menni, ott a kluftokban füstkvarcokat, hegyikristályokat lehet találni. 
Ha nem balra mész a fensíkon, hanem a fennt lévő Hüte felé mész jobbra akkor elméletileg  rózsaszín fluoritokat is találnak a helyiek .

Ha mégegyszer mennék Habachtálba, akkor biztos ezt az oldalt nézném át tüzetesebben. Ja és sokkal könnyebb az út felfelé, mint a bányához.!!!!!!

Pár Infó:

Maga a völgy Nemzeti Park, ami fokozottan védett!!!!. Különböző "Kern Zonákra" van felosztva, ahol a patak és pár száz méteres körzetében , nem lehet semmiféle földmozgatást végezni. Csak felszedni, vagy szitán mosni szabad. Esetleg kalapáccsal szétverni egy követ,de nem samuval.

Habachtalba legegyszerűbb, ha a smaragd Taxit használjuk (ez egy kisbusz), ami 8 Euróért bevisz egész az Alpenrose házig.Gyerekeknek 5 Euró.


Zeitraum:
Abfahrt Parkplatz Habachtal zur Enzianhütte oder zum Alpengasthof Alpenrose:

Mai bis Juni täglich ab 9.00, 10.00, 13.30 und 16.30 Uhr
Juli bis September täglich ab 7.45, 9.00, 10.00, 13.30 und 16.30 Uhr
Abfahrt Alpengasthof Alpenrose und Enzianhütte: Mai bis September täglich um 14.00 und 17.00 Uhr
Normal-Tarif:
Erwachsene einfach € 8,00
Kinder einfach € 5,00
Alpenrose, végállomása a Smaragd Taxinak , jobb felső volt a mi erkélyünk pár napra
Az Alpenrose nem kerül túl sokba (guglizd ki), van matracos rész is a padláson, ha valakinek sok lenne az összeg.A reggeli ára kicsit húzósabb, de megéri 11Euró.
A szálláson van egy helyiség ahol a csizmákat, cipőket meg lehet szárítani.
Ehhez kapcsolódik, hogy nem csak mi kerestük a Glecseren való átjutást, hanem egy Berlini Apuka kb. 14 éves fiával. Na ők mindennap a parkolótól felsétáltak az Alpenroséig, már 3x megmászták a bányáig tartó utat és este a parkolóba vissza, autóban aludni, na ezt se csinálnám utánuk.

Ha mentek hazafele, nézzetek be a Steiner család házához, van bőven mit nézni.
 Vásárolni is tudtok náluk.
Sajátságos tartó gerenda 





Preparálás elött. Két nagyon jó szakember Lipcsei Dávidot és Németh Tamást kértem meg a preparálásra,

alakul